Utánpótlás foci

Évzáró a serdülőben

U14,U13,kovács,tothbence,évzáró SC HÍRÖS-ÉP Egyesület

Újabb mérföldkőhöz érkezett egyesületünk, hiszen ezen a télen megtartottuk az első U14-es évzárót is a klubban. A serdülő csapatunk idén debütált a megyei foci világában először és nem is érdemtelenül. Az évzárón díjaztuk a két csapat, tehát az U13 és az U14 legjobb játékosát és az év felfedezettjét is, a közös pizzázás mellett, pedig kiértékeltük az évet és megbeszéltük a jövő évi folytatást is.  



Kovács Péter vezetőedző beszámolója:

"Hírösp-ép történetében elsőnek tudtunk U13-as illetve U14-es csapatot egyszerre indítani a megyei utánpótlás bajnokságban, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyunk hogy ebben a (2011-12-13) korosztályban egyre csak növekszik a létszám. Noha volt egy kis hiányérzet az őszi szezon elejével amikor is egy-egy meccsre különböző okok miatt nehezebben tudtunk kiállni, de ez az év végére rendeződött, tavaszra pedig reméljük mindenki bevethető lesz. Többen is érkeztek hozzánk olyanok év közben, akik most kezdték a labdarúgást, hiszen klubbunknál a legfontosabb szempont, hogy mindenkinek biztosítani tudjuk a folyamatos sportolást . Náluk a cél az alapvető technikai elemek elsajátítása, megtanulása volt, míg azok akik már régebb óta kötődnek hozzánk náluk pedig a különböző taktikai és technikai fejlesztésen volt a hangsúly. Ennek tudatában alakítottuk ki edzéseken belül a kis csoportokat, hogy mindenki a saját képességéhez mérten tudjon a legtöbbet fejlődni és sikerélményt szerezni. Két korosztályban történő versenyeztetésnek hála mindenki megfelelő játéklehetőséghez tudott jutni az ősz folyamán. U13-as csaptunk az előkelő 3.helyen zárta a félévet, míg a nagyobbak 6.helyezést érték el (1 meccsel kevesebbet jatszva), de ki kell hangsúlyoznom hogy itt még nem az eredmény a legfontosabb, hanem az hogy egyénekre lebontva tavalyhoz képest mindenkin látni a fejlődést. Edzőmérkőzésekre rendre próbálunk C központú csapatokat lekötni, hogy ezáltal is szokják a srácok a nagyobb iramot. Mivel többen is kiöregednek nyáron az U14-es korosztályból, így tavasszal a nagypályára történő átállást is fókuszba fogjuk helyezni, hiszen szeretnénk egyesületünknél tartani őket, hiszen távolabbi célunk hogy minél több saját utánpótlás játékosunk tudjon majd bemutatkozni felnőtt csapatunkban is idővel."

 

Az év felfedezettje:  Dajka Zsombor
Az év játékosa:  Túri Zsolt

 

Az U13-as csapatunk félévi helyezése és az aktuális tabella az alábbi linken érhető el:
https://ada1bank.mlsz.hu/club?evad=63&szervezet=1&verseny=29316&fordulo=9&teamId=296580

 

Az U14-as csapatunk félévi helyezése és az aktuális tabella az alábbi linken érhető el:
https://ada1bank.mlsz.hu/club?evad=63&szervezet=1&verseny=29402&fordulo=11&teamId=296252

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U9: Főnix Kupa


A méltán híres Főnix kupán vett részt egyesületünk…

U19: Évzáró


Egyesületünk a hagyományokhoz híven idén is évzárót…

U19: Hazai siker


U19-es egyesületünk az újonc Ladánybenét fogadta…