Utánpótlás foci

U14: Sikeres szezonkezdés

kovács,cápa,U14 SC HÍRÖS-ÉP Egyesület

Megkezdte a szezont serdülő csapatunk is, ahol már két találkozón is túl van és nagyon bizakodóak a folytatást illetően.

Kovács Péter vezetőedző nyilatkozata:

"A két mérkőzésünket egyben értékelném, hiszen hasonló mederben zajlott az első és a második fordulónk is. Folyamatosan mezőnyfölényben, végig dominálva fudballoztunk, egész mérkőzés alatt próbáltunk a legtámadóbban, leggólratörőbben játszani, ami meg is mutatkozott az eredményeken. Védekezésünk kemény, határozott volt ennek kösznönhetően gyakorlatilag ellenfeleinknek helyzetet sem engedtünk kialakítani. Ilyen arányban is megérdemelt volt mind a két sikerünk is! U14-es játékosok most elsőnek versenyeznek a saját korosztályukban, hiszen az elmúlt két évben folyamatosan a nagyobbak között szerepeltek, úgy gondolom hogy ez remekül szolgálta/szolgálja a fejlődésüket és ennek eredményeit láthatjuk majd az idei szezonban! Gratulálok a srácoknak a teljesítményhez illetve a hozzállásukhoz, ellenfeleinknek ( Ballószög, Tiszaalpár ) pedig sok sikert kívánok a továbbiakban!"

 

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el:
https://adatbank.mlsz.hu/match/65/1/31517/2/2124386.html

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak