U14: Sikeres szezonkezdés
2025.09.21.
Foci Kecskeméten
2019.02.21. • •
Koós Károly beszámolója:
„A Futsal bajnokság megyei döntőjére februárban, Baján került sor. A rendezés helyszíne, adottságai alapján, kiváló döntés volt. Szuper körülmények között játszhattak a csapatok.
A legjobb nyolc közzé mind a kettő nevezett csapatunk bejutott és ez már önmagába véve is dicséretes dolog. A srácok tovább fokozták az izgalmakat és remek teljesítménnyel a legjobb négybe is együtt meneteltek be.
A csoportunk nem volt könnyű, hiszen egymás ellen, a LUA Baja és a Bácsalmás ellen is igencsak meg kellett dolgozni a végső sikerért. Aki ismeri a futsalt, az tudja, hogy milyen pörgős játék. Mivel betegség és egyéb okok miatt néhányan hiányoztak, ezért alig-alig tudtak pihenni a játékosok. Így a döntőbe jutásért folytatott mérkőzések során mindenkitől ember feletti teljesítmény kellett a győzelemért. A KLA ellen elmaradt a bravúr eredmény és még ha nem is egyértelműen, de egy szoros meccsen alul maradt az első csapat. A másik elődöntő is hallatlanul izgalmasra sikerült, amely végén a szerencse faktort is magunk mellé állítva sikerült az UFC csapatát elütni a továbbjutástól.
Sajnos ezek a mérkőzések azt is jelentették, hogy energiatartalékainkat felemésztették, mely következményeképp a bronz meccs és a döntő is elúszott számunkra.
Mindezek ellenére, remek eredményt ért el ez a korosztály. Egyedüli Egyesület voltunk, akik kettő csapattal jutottak a végjátékba. Közel azonos képességű csapatokba sikerült szétosztani a srácokat, sőt, a döntőbe jutott csapatban nem is játszott 2006-s legény. Így is csak nüanszokon múlott a végső siker és lehet, hogy nem mindig a jobb csapat hagyta el a pályát győztesen, de a legjobban győzni akaró az biztos. A tehetségnek, a teljesítménynek legalább olyan fontos része a mentális erősség, mint az, ha egy csapat szépen játszik, vagy valaki technikai virtuóz!
Gratulálok a srácoknak, megérdemelte mindegyikőjük egytől-egyig, hogy a végén a szépen csillogó ezüstéremmel térjenek haza.”
Csapatok tagjai:
Lehotai Ákos, Zoboki Krisztián – kapusok
Czumbil Mihály, Dömötör Zsolt, Szűcs Szilárd, Kárpáti Ákos, Selmeci Márk, Diószegi Kristóf, Sebestyén Barnabás, Kovács Martin, Keindl Kristóf, Szabó Benedek, Horváth Dániel, Gyenes Róbert
Edző: Koós Károly, Nagy Zsolt
2025.09.21.
2025.09.19.
Megkezdte a szezont az U13-as alakulatunk is, egy…
2025.09.18.
Az új szezon elkezdődött az U19-es csapatunk számára…
2025.09.05.
Az U19-es bajnokság előrehozott második fordulójában…
2025.09.05.
Az U19-es bajnokság előrehozott második fordulójában…
2025.05.27.
Befejezte a szezont U19-es korosztályunk a 2024/2025-ös…
2025.05.23.
Véget ért a Kölyökliga Budapesten, az U8 és az U9-es…
2025.05.14.
Hétvégén dupla sikerben lehetett része az U13 és…
2025.05.09.
2025.05.04. vasárnap délelőtt, hazai pályán, U13-as…
2025.05.04.
Folytatódtak a Kölyökliga küzdelmei Budapesten.…
2025.04.29.
A 18. fordulóban többek között egy mesternégyes…
2025.04.28.
A 2018-2019-es korosztályunk Pesten járt, a Dunamenti…
2025.04.24.
Hétvégén nagyszerű győzelmet aratott U19-es egyesületünk…
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…