
U19: Pontszerzés Ladánybenén
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2018.09.26. • •
Marozsi Gábor és Kitl Zoltán összefoglalója:
„Sajnos nem a tervezettként sikerül a szabadkai túránk, melynél számos tényező is mentálisan gyengített minket, kezdve ott, hogy a határon „nem a legrugalmasabbak” voltak velünk és ezért mind a két korosztály késve érkezett és egyből melegítés nélkül már futottak is a pályára, de ezt még fokozta, hogy egy játékosunkat okmány problémák miatt a határon se engedtek át, napindítónak nem voltak rosszak.
Megérkezésünkre egyből egy jó ellenfél várt minket a Szpartak Szabadka együttesében, ahol látszódott, hogy a fiúk még a buszon vannak és számos egyéni hibát követtünk el, mint védekezésben, mint támadásban, de a végeredmény így is egy jogosnak mondható 1-1 lett.
A második mérkőzésen a Lider csapatával néztünk farkasszemet. Úgy érzem itt a srácok már kezdtek magukra találni és két olyan gólt sikerült szereznünk, amelyeknél végre higgadtak voltunk a kapu előtt és okosan kitudtuk játszani, vagy éppen elgurítani a kapus mellett és nem belelőni. Végeredmény: 2-0.
Utolsó csoportmérkőzésen a Petlic csapatával álltunk szemben, akik nem a legszimpatikusabbnak bizonyultak a szemünkben, de amit kértem a fiúktól, hogy ők csak a játékkal foglalkozzanak, azt maximálisan megtették és gyönyörű támadásokkal 5 gólt sikerült betermelnünk az ellenfél hálójába. Végeredmény 5-0.
Negyeddöntőben a Radnicki csapatát kaptuk, akik végül a tornagyőztesek is lettek. Ellenfelünk gyorsan elhúzott 2-0-ra, amíg mi aludtunk, majd az utolsó 7-8 percre észhez tértünk és sikerült átvennünk a játék irányítását, amelyben egy káprázatos akció végén sikerült szépítenünk és még ekkor is a lendület bennünk volt, de egy érthetetlen szituációnál a játékvezető gólt adott meg az ellenfélnek úgy, hogy a kapusom a gólvonalon állt és karjával előre nyújtotta ki a labdát, melyet a bíró gólnak ítélt, ezt még az ellenfél se értette, nem hogy mi. Természetesen ez 2 perccel a vége előtt padlóra tette a fiúkat és gyorsan kaptunk még egy gólt figyelmetlenségből. Végeredmény: 1-4.
Összességében a tornán elfoglalt pozícióval nem vagyok elégedett, mivel a kitűzött cél a 16 csapatból a 4 közé kerülés volt, de úgy gondolom, hogy ez volt az első olyan tornánk, ahol a legtöbbet láttam vissza a gyereknél abból, amit kértem, és amiket edzéseken tanulunk támadójátékban, mert a védekezésben ugyanezt nem tudom elmondani sajnos. Munka még van bőven és tenni is fogunk azért sokat, hogy a következő megmérettetésen a mostani hibáinkat kiküszöböljük.”
Keret: Tóth Bálint, Kincses Károly, Tovaj Csanád, Szenczy Zsolt, Sápi Kristóf, Sinka Milán, Ronkó Márk, Szeleczky Zalán.
Edzők: Marozsi Gábor, Hájer Sándor, Kerpics Ferencs
„2008-ugynezen logisztikai problémák miatt a mi csapatunk is, önhibáján kívül nehéz helyzetbe került, a betegségek miatt is gyengültünk a tervezett indulási kerethez képest. Azonban kellőképpen helyt álltunk, hiszen itt volt a szerbiai utánpótlás nevelés színe java és a 14 csapatos tornából a legjobb négyben végeztünk. Mivel késtünk, így gyakorlatilag zsinórban, egymás után játszottuk le majdnem az összes mérkőzésünket. A pihenők hiányában, illetve a kevés cserelehetőség miatt a végére (érthetően) elfáradtunk, viszont annak örültem, hogy mindenkivel kiegyenlített mérkőzéseket játszottunk. A hétvégi tornán szembesültem azzal, hogy mennyit fejlődtünk mentálisan, ezt bizonyítja, az is, hogy két mérkőzésen is mi voltunk a higgadtabbak a mérkőzés legvégén.”
Mérkőzések:
Hírös Ép – Sofeks 1-2
Hírös Ép – Becej 4-0
Hírös Ép – Olimpik Apatin 1-0
Negyeddöntő
SC Hírös-Ép – Arena Subotica 2-1
Elődöntő
SC Hírös-Ép – Crvena Zvezda 1-2
3. helyért
SC Hírös-Ép – Spartak Subotica 1-1 bu: 2:3
A csapat tagjai:
Hajnal Viktor, Iványi Zente, Szebellédi Bátor, Kobela Patrik, Szalai Levente, Lauter Balázs, Egyed Márton, Tóth Félix, Gajdos Márk
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…
2025.03.12.
2025.03.09. vasárnap Gyálon vendégszerepelt a 2016-os…
2025.03.11.
2025.03.08. szombaton elstartolt az U19 Északi csoportja…
2025.02.22.
Partnercsapatunk, a Szanda Focisuli szervezésében…
2025.02.17.
Javában zajlik a felkészülés a serdülő csapatainknál…
2025.02.16.
2025.02.12.
A méltán híres Főnix kupán vett részt egyesületünk…
2025.01.21.
Jól sikerült az újév, a legkisebb korosztályokban.…