
Vármegye III.: Továbbra is…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2023.10.26. • •
A győzelem reményében utazott csapatunk Tiszakécskére, hogy megszerezze első idegenbeli győzelmét. Egy jó csapathoz látogattunk és mindkét csapat igyekezett kultúráltan felépíteni a támadásait. Itt is, ott is adódott helyzet, de a háló egyik oldalon sem zördült meg. Kiegyenlített volt a mérkőzés, majd Willy Nnat meglepetésre kiállította a játékvezető a 35. percben. Innentől megváltozott a játék képe. A mieink visszább húzódtak és kontrákra rendezkedtek be. Hatalmas küzdelmet hozott a hátralévő több, mint egy óra és annak ellenére, hogy a hazai csapat nyomott, a támadásainkban benne volt a veszély. A mérkőzés utolsó percében Horváth Zalán lépett ki egy jó labdával, szabadon vezethette a kapusra, azonban kimaradt a ziccer, így maradt a 0-0 a mérkőzés végén.
Vármegyei I. 11. forduló
2023.10.20 - 18:00
Tiszakécske, Tiszakécske Városi Sportcentrum
TISZAKÉCSKEI LC II. - SC HÍRÖS-ÉP 0-0
Tiszakécske: Czakó – István L. (Oberna 93.), Oláh M., Szabó D., Klemenc, Káli, Pongrácz (Szabó G. 70.), Tóth M., Tóth K. (Pásztor 61.), Szabó L., Lovas Zs. (Albert D. 82.)
Technikai vezető: Bagi Gábor
HÍRÖS-ÉP: Farkas G. – Szász, Palatinus (Rákóczi 88.), Farkas A., Miskolczi (Nagy Sz. 83.), Balog (Nemesvári 77.), Patvaros, Puskás (Pék 80.), Gréczi (Sáfrány 92.), Horváth Z., Nna Nna Vezetőedző: Nagy Krisztián
Galéria megtekintése
(A hivatkozott galéria nem az SC Hírös-Ép Egyesület weboldalán található.)
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…
2025.01.27.
Javában zajlik a téli alapozás a február 22. kezdődő…
2024.12.16.
Idén az elhalasztott hartai bajnoki mérkőzés után,…
2024.12.05.
A 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei III. Észak csoportjában…