
Vármegye III.: Tavaszi hadjárat
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2017.05.14. • •
Gyönyörű napsütéses időjárás, futballra tökéletesen alkalmas körülmények fogadták a csapatokat. Az első percben már védenie kellett Gyenesnek, azonban a solti kapus egy percre rá már nem tudott menteni. Balla ugratta ki a védők között Kürtösit, aki 8 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt (1-0). A következő öt percben két alkalommal is bravúrral kellett hárítani a korábbi Hírös-Ép nevelésnek. Az első veszélyes vendéglehetőség a 16. percben volt, amikor a jobb oldali kapufáról pattant ki a lövésük. A fehér mezes soltiak sokszor a rutinos Balaskót keresték a labdával, aki mélységi indításokkal próbálta helyzetbe hozni társait. A játékrész közepe meddő solti mezőnyfölénnyel telt. A hazaiak keveset birtokolták a labdát, kontrákra rendezkedtek be és bíztak a gyors szélsőikben. A következő helyzetre a 33. percig kellett várni, amikor is egy labdavesztést követően egy bal oldali kiugratás után kellett nagyot védeni Pelikánnak, és szerencséjére a kipattanót már csak a kapu mellé tudta tessékelni az ellenfél csatára. A félidő utolsó percében növelhette volna előnyét a Kecskemét. Egy kontratámadás végén Balla kapott kitűnő labdát, azonban 10 méterről, senkitől sem zavartatva, ballal a kapu fölé lőtt.
A második félidő elején sem változott a játék képe, de egy vendégszöglet után Kirchner érkezett és 6 méterről gólt fejelt (1-1). Nem kellett sokáig várni a válaszra, hiszen három perccel az egyenlítést követőn egy felpasszolt labdát Balla gyönyörűen készített le Torbavecznek, aki lefutotta a védőjét és elgurította a játékszert Gyenes mellett a hosszú sarokba (2-1). A listavezető próbált nyomást gyakorolni üldözőjére, de sok veszély volt a hazai ellencsapásokban is, amely a 74. percben érett góllá, amikor is Torbavecz emelését követően a kapufáról ugyan kifelé pattant a labda, de az ezt követő beadásból a csereként beálló Kovrig lőtt a kapu közepébe (3-1). Tíz perccel a vége előtt szerzett Dócs találattal dőlt el végleg a mérkőzés.
Ezzel a győzelemmel a bajnoki cím legnagyobb esélyesévé lépett elő az SC Hírös-Ép, akinek most már a saját kezében van a sorsa. Amennyiben hozza hátralévő mérkőzéseit, a riválisok eredményeitől függetlenül feljut a Megyei II. osztályba.
SC Hírös-Ép – Solti FC 4-1 (1-0)
SC Hírös-Ép: Pelikán – Visinka, Dunai, Torbavecz (Kurucsai 84.), Dócs, Balla (Kovrig 64.), Mojzes (Sallai 46.), Balázs, Horváth, Kürtösi (Csorba 64.), Gudmon
Vezetőedző: Kurucsai Milán
Solti FC: Gyenes – Orosz, Szabó, Nagy, Takács, Kirchner (Korsós 84.), Krepsz (Sallai 82.), Král, Balaskó, Merk, Kovács (Varga 61.)
gsz: Kürtösi (2.), Torbavecz (57.), Kovrig (74.), Dócs (81.), illetve Kirchner (55.)
sárga lap: Mojzes (45.), illetve Kirchner (58.), Merk (88.)
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…
2025.01.27.
Javában zajlik a téli alapozás a február 22. kezdődő…
2024.12.16.
Idén az elhalasztott hartai bajnoki mérkőzés után,…
2024.12.05.
A 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei III. Észak csoportjában…
2024.12.02.
2024.11.26.
A Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály 14. fordulójában…
2024.11.18.
A 2024/2025-ös bajnoki szezon őszi 13. fordulójában…
2024.11.11.
A 2024/2025-ös szezon Vármegye I.-es őszi félévének…
2024.11.03.
A 2024/2025-ös szezon, Vármegye I.-es bajnokság,…
2024.10.28.
Idegenben jó az x, ez egy nagyon régi, íratlan szabály…
2024.10.14.
Bíztató előjelekkel vágott neki a 8. fordulónak…