Vármegye III.: Győzelem idegenben
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
Foci Kecskeméten
2017.06.01. • •
Vasárnap az Orgovány elleni mérkőzéssel zárja a 2016/2017-es pontvadászatot a kecskeméti együttes. Egy jól sikerült szezon méltó lezárása lehet a 26., zárófordulóbeli találkozó, hiszen a tabella 4. helyén posztoló, és a bronzéremért harcoló együttes lesz az ellenfél. Ősszel idegenben csak nagy nehézségek árán, egy páros kiállítással tarkított mérkőzésen sikerült 2-1-es győzelmet aratnunk, így az előzmények tükrében nem vár sétagalopp Kurucsai Milán játékosaira. Természetesen a Fülöpházán bebiztosított bajnoki cím ellenére nem veszik félvállról a mérkőzést Dunaiék, akik szeretnék megőrizni a tavaszi veretlenséget, és mellé látványos játékkal megörvendeztetni a remélhetőleg szép számban kilátogató vendégsereget.
Az SC Hírös-Ép méltó módon kívánja megünnepelni a klub első bajnoki sikerét, így nagy szeretettel vár minden kedves érdeklődőt és futballszerető nézőt a mérkőzésre, melynek kezdete előtt bemutatásra kerülnek az egyesület utánpótlás csapatai, akik hétről hétre nagyszerű eredményeket produkálva öregbítik a klub hírnevét hazánkban, és a környező országokban is. Emellett várjuk a UFC labdarúgóit és hozzátartozóikat is, hiszen megszületett a megállapodás, melynek értelmében a Megyei II. osztályban kötelezően indítandó U19-es korosztályban a UFC korosztályos labdarúgói szerepelnek majd színeinkben. Természetesen nem maradhat el a jól megszokott pörkölt főzés sem, amelynek elfogyasztására a mérkőzést követő éremátadás után kerül majd sor, ezzel is igyekszik a hírös városi együttes meghálálni a csapat támogatását.
Jöjjön el és ünnepeljük minél többen közösen az első felnőtt szezonjában azonnal aranyérmet szerző csapatot.
Program:
2017. június 4. (vasárnap)
16:30 óra: SC Hírös-Ép gyerek csapatainak bemutatása
17:00 óra: SC Hírös-Ép – Orgovány KSE (Megyei III. osztályú felnőtt labdarúgó mérkőzés)
18:45 óra: Bajnokavatás, éremátadás
19:00 óra: Vacsora
Várunk minden kedves érdeklődőt.
2025.09.17.
Megkezdte a szezont a második számú felnőtt csapatunk…
2025.09.14.
Egyesületünk első számú csapata továbbra is tartja…
2025.09.07.
A 2025-26-os Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály, 3.…
2025.09.01.
Repülő rajtot vett felnőtt csapatunk, hiszen második…
2025.08.25.
A 2025-2026-os szezon, Bács-Kiskun Vármegye I.-es…
2025.06.06.
Véget ért a 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály…
2025.06.04.
Véget ért a 2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei…
2025.06.02.
A 30. forduló presztízs mérkőzésén, sikerült győzelemmel…
2025.05.16.
Ebben az évben nem talál legyőzőre hazai pályán…
2025.05.12.
Háromgólos hátrányból sikerült felállnia egyesületünknek,…
2025.05.09.
Hatalmas menetelési sorozatban a fakó! Nagyot küzdve,…
2025.05.05.
Szoros mérkőzésne egy gól döntött a hazaiak javára…
2025.04.30.
Eseménydús, idegenbeli mérkőzésen van túl vármegye…
2025.04.28.
Első csapatunk hazai környezetben tudott a győzelem…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…