Utánpótlás foci

Jól kezdett az U11-es korosztályunk

kurucsai,koos

Jól kezdett az U11-es korosztályunk
Két győzelemmel és egy döntetlennel kezdte meg a menetelést az U11-es csapatunk a Kölyökliga felsőházában.
Az elmúlt hétvégén útjára indult a labda a Kölyökliga felsőházában, így U11-s labdarúgóink a hétvégét már a futballpályán tölthették. Örömmel mondhatjuk, hogy minden korosztályunk a felsőágon folytatja a küzdelmeket.
A tavaszi első fordulót rögtön mi rendezhettük és sikerült kiváló csapatokat vendégül látnunk. Előre vetíthető volt, hogy színvonalas összecsapásokat látunk majd.
Az UTE, a Vasas Kubala Akadémia és a Gödöllő csapatai vették az irányt Kecskemét felé szombat reggel.
Az UTE ellen kezdtük a sorozatot. Nem jól, hisz huszonöt másodperc után már a hálónkban táncolt a labda. Utána már hiába uraltuk a mérkőzést és játszottunk remek hozzáállással, csak az egyenlítésre futotta, győzelem nem járt érte.
A kapott gólért kár, egy rossz helyezkedést büntetett ellenfelünk vele. De amit utána fociztak a fiúk, azért dicséret jár, hisz a játék képe és a kidolgozott helyzetek alapján mi álltunk közelebb a győzelemhez.
SC Hírös-Ép – UTE 1-1
Gólszerző: Ruzsa Marcell

A következő ellenfelünk a Gödöllő SK volt. Szuper kis csapat és tudtuk, nehéz meccs várt ránk. Kiegyenlített volt a játék. Komoly koncentráció kellett ahhoz, hogy labdákat szerezzünk és gólhelyzeteket alakítsunk ki. Szerencsére most ügyesebben jöttünk ki a kétes szituációkból és Szegedi Levi kiváló egyéni labdaszerzéseit gólra is váltotta. 3:0 ide, meg van az első győzelmünk egy nyílt és szoros összecsapáson.
SC Hírös-Ép – Gödöllő SK. 3-0
Gólszerzők: Krupa Zsolt, Szegedi Levente (2)

Következett a harmadik mérkőzés és a Vasas. Szinte ismétlődött a második mérkőzés. Az első félidőben a helyzetek és a párharcok tekintetében is kiegyenlített volt a játék, kellett kapus bravúr itt is és a túl oldalon is, azért hogy 0:0 – val fordulhassunk. Nem tudtuk ellenfelünket megtörni. Ám a második félidőben, a friss játékosaink kiváló formájukat mutatták, jobban játszottunk, több helyzetet dolgoztunk ki és így gyorsan sikerült eldönteni a mérkőzést a javunkra.
SC Hírös-Ép – Vasas KA 3:0
Gólszerzők: Szabó Bence (2), Hajnal Norbert

Összességében kiváló kezdés volt ez a három meccs. A bajnokság hosszú és biztosan lesz még olyan klub, aki veszteni fog pontokat.
A srácok dicséret illeti, mert motiváltak voltak és kezdeményezően fociztak, ezért mindenképpen gratulálunk a hét ponthoz.
A csapat tagjai:
Makádi Martin, Ruzsa Marcell, Szabados Levente, Sallai Dániel, Krupa Zsolt, Szabó Bence, Kárpáti Ákos, Hajnal Norbert, Szegedi Levente, Mák Péter, Visinka Valentin
Edzők: Kurucsai Milán, Koós Károly

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Dunamenti liga U7


Marozsi Gábor vezetőedző beszámolója

"Kezdetét…