Utánpótlás foci

Gödöllőn jártak Kovács Bálinték

kovacs,kitl

Kovács Bálint beszámolója:

„A halasztott 1. forduló után megkezdtük szereplésünket a Dunamenti Gyermek Ligában. Az első mérkőzésünket a Budapest Honvéd korosztályos csapata ellen kezdtük.
A találkozó elején, két hatalmas helyzetet elpuskáztunk és ezek megbosszulták magukat. A Budapest Honvéd csapata megszerezte a vezetést, mely előnyt a félidő vége előtt megduplázott. Teljesen kiegyenlített volt a mérkőzés, de további nagy helyzeteket hagytunk ki, ennek köszönhetően a budapesti csapat további gólokat szerzett és nekünk már csak a szépítésre futotta.
A végeredmény 1-5 lett, de ekkora különbség nem volt a két csapat között.
A következő mérkőzés előtt megbeszéltük a srácokkal, hogy mik voltak a problémák, és jöhetett a nagyon tetszetős futballt játszó Eger SE csapata.
Egy nagyon jó iramú találkozott játszottunk, nagy volt a harc a pályán, de sajnos vereség lett a vége. 2-4.
Le a kalappal a srácok előtt, mert a hozzáállásuk parádés volt, kis szerencsével jobb eredményeket is elérhettünk volna.”

A következő fordulóban a Gödöllő, a DVTK és az FTC csapatai következnek, melyeken szintén nagy csatákra lehet számítani!
Hajrá Hírös-Ép!

Játékosok: Kaldenecker Ármin, Makai Sándor Bendegúz, Erdős Rómeó, Csorba Olivér, Kristófik Dániel, Kis Csaba Ádám, Csordás Zoltán, Ónodi Nándor, Gömöri Ádám, Vincze Levente
Felkészítő Edzők: Kovács Bálint, Kitl Zoltán

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Dunamenti liga U7


Marozsi Gábor vezetőedző beszámolója

"Kezdetét…