
U19: Pontszerzés Ladánybenén
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2024.03.07. • •
XI. CSIKÓS JÓZSEF U13 (2011-2012 korosztály) TEREMLABDARÚGÓ EMLÉKTORNA 2024.03.03 vasárnap
A szokásos megemlékezésen és emléktornán szerepelt egyesületünk serdülő csapata. Két csapattal neveztünk a megmérettetésre, hogy minden játékosunk megfelelő mennyiségű játékpercet kapjon. Ezen a héten nemcsak itt Kiskunfélegyházán, hanem Bugacon is képviseltettük magunkat,ahol a cél a sportkapcsoaltok ápolása és mindneki számára a játéklehetőség biztosítása volt a fő szempont.
"Héten két teremtornán is részt vettünk, kedden Bugacon míg vasárnap két csapattal Kiskunfélegyházán. Bugaci tornán azok kaptak több lehetősèget akik idáig kevesebb mérkőzésen szerepeltek, vagy akiknek ez volt az első “éles” megmérettetésük. Úgy gondolom hogy a csapat egy mérkőzéstől eltekintve tisztességesen helyt állt. Vasárnap két csapattal is eltudtunk indulni Kiskunfélegyházán, így mindenki közel azonos játékidőt tudott a pályán tölteni. Hasonló erősségű csapatokkal tudtunk pörgős mérkőzéseket játszani, ami segíti a felkészülésünket a nagypályás bajnokságra. Szezon kezdetéig még három hét van hátra, ami alatt még két edzőmérkőzést fogunk játszani (Nyárlőrinc, Tiszakécske csapatával)."
2025.04.16.
A 17. fordulóban U19-es csapatunk Ladánybenére utazott,…
2025.04.12.
Múlt hét hétvégén az U8 és az U9-es korosztályunk…
2025.04.08.
Nem sikerült kiszakítani a gólzsákot a 15. fordulóban.…
2025.04.04.
U13-as csapatunk már a dobogó harmadik fokán! A…
2025.04.01.
Serdülő csapatunk kapott gól nélkül hozta le hazai…
2025.03.28.
Megkezdte a bajnokság felsőházi rájátszását U9-es…
2025.03.26.
Az U13-as bajnokságban, Helvéciáról hozott el pontokat,…
2025.03.25.
U7-es korosztályunk Budapestre látogatott…
2025.03.25.
11. mérkőzésén 6. győzelmét aratta U14-es csapatunk,…
2025.03.20.
2025.03.16.…
2025.03.20.
2025.03.17.
2025. 03.16. vasárnap, hazai pályán, megkezde a…
2025.03.13.
2025.03.09. vasárnap, Gyálon járt az U11-es (2014-es)…
2025.03.12.
2025.03.09. vasárnap Gyálon vendégszerepelt a 2016-os…
2025.03.11.
2025.03.08. szombaton elstartolt az U19 Északi csoportja…
2025.02.22.
Partnercsapatunk, a Szanda Focisuli szervezésében…
2025.02.17.
Javában zajlik a felkészülés a serdülő csapatainknál…
2025.02.16.
2025.02.12.
A méltán híres Főnix kupán vett részt egyesületünk…
2025.01.21.
Jól sikerült az újév, a legkisebb korosztályokban.…