U10 XV. Hírös-ÉP torna

Szombaton a GAMF pályán rendeztük meg a XV. SC Hírös-Ép tornát a 2002-es születésű gyerekek részére. Két csoportban folytak a küzdelmek, 6+1 összeállításban, keresztpályán. Sajnos a Békéscsaba csapata az utolsó pillanatban visszalépett, így az egyik csoportban három csapat, míg a másikban négy csapat küzdött a győzelemért. A hármas csoportban 1x20 perc volt a játékidő, viszont a csapatok a csoportkörben kétszer is megmérkőztek egymással. A négyes csoportban 2x15 percet játszottak a csapatok.

 
A csoport: SC Hírös-Ép, Szanda Focisuli, Vác, Kiskunfélegyházi HTK
B csoport: Kecskeméti TE, Szolnoki Máv, Szarvasi FC

Csoportmeccsek
A:

1. SC Hírös-Ép - Kiskunfélegyházi HTK: 2-1

Nehezen kezdtük a tornát. Hátrányba kerültünk az első félidőben és hiába játszottunk fölényben, ezt nem tudtuk gólra váltani. A második félidőben egy jól eltalált rugás után a kippatanó labdát sikerült a hálóba rúgni, utána pedig egy egyéni akció után voltunk eredményesek.

Gól: Szalai József, Nagy Lorenzó


2. Szanda Focisuli - Vác: 0-4


3. SC Hírös-Ép - Szanda: 6-0

Első gólunkat az első félidő elején sikerült rúgnunk, így utána a srácok már felszabadultan és eredményesen tudtak játszani. Szép támadásokat vezettünk és nagy arányú győzelmet arattunk.

Gól: Dos Reis Teixeira Edmilson, Szalai József, Nagy Lorenzó (2), Gazdag Attila, Al Sheraji Rauf

4. Kiskunfélegyházi HTK - Vác: 2-0

5. SC Hírös-Ép - Vác: 3-2
A tavalyi tornán a Váccal játszottunk az első helyért egy nehéz mérkőzést. Akkor sikerült nyernünk.

Az eredményekből ekkor már kiderült, hogy valószínűleg csoportelsőként jutunk tovább, de győzelemmel szerettük volna befejezni a csoportmérkőzéseket.

A mérközésen egy kicsit tartottunk az ellenféltől, de viszonylag hamar sikerült háromgólos előnyre szert tennünk. Ezután mi kicsit lejjebb adtunk a tempóból és ezt a Vác csapata kihasználta, szépíteni tudott az eredményen, de a győzelmet megszereztük.

Gól: Al Sheraji Rauf, Nagy Lorenzó (2)

6. Kiskunfélegyházi HTK - Szanda: 3-4


B:
1. Kecskeméti TE - Szolnoki Máv: 1-1
2. Szarvasi FC - Kecskeméti TE: 0-0
3. Szolnoki Máv - Szarvasi FC: 4-0
4. Szolnoki Máv - Kecskeméti TE: 2-1
5. Kecskeméti TE - Szarvasi FC: 5-1
6. Szolnoki Máv - Szarvasi FC: 1-1

Elődöntő:
SC Hírös-Ép - Kecskeméti TE: 3-1

A téi Hírös-Ép kupán elszenvedett vereség után a srácok visszavágtak a KTE csapatának. Végig fegyelmezetten és koncentráltan játszottak, így sikerült egy nagyon jól játszó csapatot felülmúlniuk.

Gól: Szalai József (2), Al Sheraji Rauf

Döntő:
SC Hírös-Ép - Szolnoki Máv:  2-2, Bűntetők: 2-3

Ellenfelünk magabiztosan játszott a csoportkörökben és az elődöntőben bűntetőkkel győzedelmeskedett a Vác csapata felett. Nagy küzdelmet hozott a döntő, melynek első félidejében mi játszottunk jobban. Kétgólos előnyünk azonban nem bizonyult elégnek. Először egy térdről bepattanó labdával szépítettek a szolnokiak, majd egy óriási bombával egyenlítettek ki.

A büntetőpárbajban azonban ők jobban koncentráltak, így megszerezték a tornagyőzelmet.
Gól: Zsigár Szabolcs, Nagy Lorenzó, Bűntetőkből: Kiss Domonkos, Horváth Marcell


Végeredmény:
1. Szolnoki Máv
2. SC Hírös-Ép
3. Kecskeméti Te
4. Vác


A tornán szereplő játékosok:
Ubornyák Csaba, Vincze Ádám, Kiss Domonkos, Ungvári Hunor, Nagy Lorenzó, Zsigár Szabolcs, Gazdag Attila, Szalai József, Vizi Dénes, Dos Reis Teixeira Edmilson, Al Sheraji Rauf, Horváth Marcell.

Különdíjak:

Torna legjobb játékosa: Nagy Lorenzó

Torna legjobb hazai játékosa: Szalai József

Torna legjobb kapusa: Szolnoki Máv kapusa


Edző: Kemenes György

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Mozgalmas szombat


Két helyszínen, két korosztály mérettette meg magát.