Felnőtt futball

Két jó formában lévő csapat találkozik

kitl,megyei SC HÍRÖS-ÉP Egyesület

A Solti FC utolsó négy idegenbeli mérkőzésén nem talált legyőzőre, míg a Hírös-Ép utolsó két rangadóját magabiztosan, 7-0-ás gólkülönbséggel abszolválta. Ennek tükrében és a tabellán elfoglalt helyük alapján is elmondható, hogy nehéz, várhatóan kiegyenlített mérkőzés vár együttesünkre. Minkdét gárda 29 találatnál jár, ami mutatja támadójátékuk hatékonyságát, döntő lehet ki fog ki jobb napot és tudja nagyobb százalékban kihasználni az adódó lehetőségeit. 

Kitl Zoltán vezetőedző várakozásai:

,,A Solt nagyon masszív és stabil csapat hazai pályán. 4 meccses veretlenségi sorozatuk imponáló. 50-50 % az esélye mindkét csapatnak, kiegyenlített és brusztos mérkőzésre számítok. A támadó játékuk hasonló a miénkhez, hiszen ugyanannyi gólt lőttek, ahelyzetkihasználás fog dönteni, a támadóinktól sokat várok. Ezen a héten ennek fényében igyekszünk több hangsúlyt fektetni a befejezésekre. Jó formában vagyunk, de a sikerért mindig meg kell dolgozni. A bajnokság feléhez közeledve mindenegyes pontnak óriási jelentősége van. Magunkkal szemben kell nagyobb elvárásokat támasztani, ha az élmezőnyhöz akarunk tartozni!"
 
Bács-Kiskun Megyei II. osztály Északi csoport 12. forduló
2020. november 7. szombat 13:30 óra
Solt, Solti Sporttelep
SC HÍRÖS-ÉP - SOLTI FC
 

U19-es csapatunk szintén szombaton, a Lajosmizse otthonában lép pályára!

Bács-Kiskun Megyei U19 Északi csoport 10. forduló
2020. november 7. szombat 10:00 óra
Lajosmizse, Lázár Bence Lajosmzsei Labdarúgó Sportcentrum
SC HÍRÖS-ÉP - LAJOSMIZSEI VLC

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Vereség Hartán


Továbbra sem megy idegenben felnőtt vármegye…