Felnőtt futball

Menetelünk tovább

megyei,kovrig

Ezúttal is négy gólt szereztünk.

Kovrig Ákos értékelése:

„Győzelmi reményekkel léptünk pályára ezen a hétvégén is. Nehéz talajú pályán kellett futballoznunk és nagyon nehezen is tudtunk alkalmazkodni a körülményekhez.
Talán ez is közrejátszott abban, hogy az első játékrész nem úgy alakult, ahogy elterveztük. Két alkalommal is hátrányba kerültünk, de szerencsére még a szünet előtt sikerült egalizálnunk.
A pihenő alatt át kellett variálnunk a csapat szerkezetét és ez szerencsére bevált. Sokkal meggyőzőbben játszottunk a folytatásban, amihez nagyban hozzájárult Csordás, Maczelka és Király játéka. A hajrára felőröltük az ellenfelet, és ezzel megszereztük ezt a nagyon fontos három pontot is.
Nagyon masszív csapat volt az ellenfelünk, és biztos vagyok benne, hogy sok csapat fog még megszenvedni ezen a pályán.
 
A két egyesület jó kapcsolata folyományaként a hazaiak megvendégelték játékosainkat a találkozó lefolyását követően, melyet ezúton is köszönünk, és további sok sikert kívánunk a tiszaalpáriaknak."
 

Tiszaalpári SE – SC Hírös-Ép 2-4 (2-2)
Tiszaalpári SE: Túri – Csertő, Palást (Fütyü 82.), Török, Csertő g:, Surányi Gaál, Borsi, Nagy-Gál, Fábián
SC Hírös-Ép: Borbély – Forgó, Kovrig, Varga, Lantos (Szécsényi 79.), Csordás, Maczelka, Kövecs, Király (Sallai 89.), Botos, Horváth
Vezetőedző: Kovrig Ákos
gsz: Borsi (20., 34.), illetve Varga (30.), Maczelka (39., 88.), Király (72.)
sárga lap: - , illetve Botos (43.), Kövecs (62.)

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

Vereség Hartán


Továbbra sem megy idegenben felnőtt vármegye…