Felnőtt futball

Második edzőmérkőzésén is túl van az SC Hírös-Ép gárdája

megyei,kovrig,kemenes

4-8-as vereséget szenvedett a hírös városi alakulat a Kerekegyházi SE együttesétől.

Egy nagyon jó és fiatal csapattal találkoztunk a tegnapi napon, akiknek a játéka tisztább képet adott ismét, hogy milyen színvonalra is lehet számítani a Megyei II. osztályban – mondta Kovrig Ákos, az SC Hírös-Ép vezetőedzője. – A felkészülésben igazán sokat segített, hiszen nekünk még nem az eredmény számít, hanem az, hogy hogyan is kell majd az első fellépésünkre felkészülnünk. Természetesen folytatjuk tovább a munkát, hiszen van hova fejlődnünk. Szombaton szintén egy újabb nívós ellenfél ellen lépünk pályára, méghozzá a Városföld együttesét fogadjuk hazai környezetben 18 órakor, a Műkertvárosi Sportcentrumban.

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak