
Vármegye III.: Lendületben…
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2018.10.08. • •
Nagy győzelem egy nehéz sorozat kezdetén.
A listavezető Kerekegyháza érkezett a Műkertvárosba szombat délután, és a helyzetünket nehezítette, hogy a két klub megállapodása alapján Csordás Csaba nem léphetett pályára. Magához ragadta a kezdeményezést a vendég együttes, de az első valamire való támadásból vezetéshez juttatta a hazaiakat Yannick. Továbbra is mezőnyfölényben voltak a kerekiek, azonban a következő találat is a miénk volt. A 21. minutumban Kovrig Ákos szabadrúgásból rúgott egy hatalmas gólt, és egyre magabiztosabbá váltunk. A szünetig már nem változott az eredmény, és a pihenő után is sokkal többet birtokolta a labdát az éllovas, de vagy a hazai védelem, vagy végső esetben Borbély lépett közbe nagyszerűen, aki egész mérkőzésen kitűnő teljesítményt nyújtott. Le tudtuk fékezni a korábbi fordulókban meccsenkénti három lőtt gólos átlaggal rendelkező csatársort. A kialakult helyzet pedig lehetőséget teremtett a kontrajátékra, amiből eredményesek is voltunk. Lantos három alkalommal talált be egyetlen félidő alatt, így a végére öt gólig jutottunk, és a szezon eddigi legjobb játékával arattunk hatalmas sikert a labdát sokat birtokló, de ezúttal gólképtelen ellenfelünkkel szemben. A nehéz sorozat azonban folytatódik, sorban a Kunszállás, KHTK II., és a Kiskunmajsa következik, remélhetőleg hasonló játékkal és minél több ponttal.
SC Hírös-Ép – Kerekegyházi SE 5-0 (2-0)
SC Hírös-Ép: Borbély – Kovrig (Horváth V. 89.), Stein, Yannick (Tóth 54.), Lantos, Ronkó (Torbavecz 60.), Varga (Molnár 69.), Laczkó, Botos (Kövecs 76.), Horváth T., Király
Vezetőedző: Kovrig Ákos
Kerekegyházis SE: Nagy R. – Fejes (Pánczél 46.), Szakál, Virág, Gogolák (Harlacher 82.), Nagy N., Kis (Czingel 60.), Malik, Boronkay (Gazdag 60.), Toók, Gáspár
Gsz.: Yannick (9.) Kovrig (21.) Lantos (60., 84., 89.)
Sárga lap: --- illetve Virág (40.)
Galéria megtekintése
(A hivatkozott galéria nem az SC Hírös-Ép Egyesület weboldalán található.)
2025.04.25.
Vármegye III.-as csapatunk nagyszerű tavaszt tudhat…
2025.04.17.
Vármegye III.-as csapatunk még a 81. percben kétgólos…
2025.04.14.
A 23. fordulóban, hazai pályán, a szomszédvári Lajosmizse…
2025.04.07.
Fölényes győzelmet aratotott felnőtt csapatunk,…
2025.03.31.
Kétszer is felállt vert helyzetből vármegye I.-es…
2025.03.24.
A 20. fordulóban, a borongós időjárás ellenére is,…
2025.03.21.
A múlt heti siker után , ismét felkaphatták a fejüket…
2025.03.19.
2025.03.16. vasárnap Jánoshalmára utazott a felnőtt…
2025.03.11.
Idei második győzelmét aratta az igencsak megfiatalított…
2025.03.10.
Március 8-án, második hazai mérkőzését játszotta…
2025.02.27.
Megkezdte egyesületünk, története második tavaszi…
2025.01.27.
Javában zajlik a téli alapozás a február 22. kezdődő…
2024.12.16.
Idén az elhalasztott hartai bajnoki mérkőzés után,…
2024.12.05.
A 2024/2025 Bács-Kiskun Vármegyei III. Észak csoportjában…
2024.12.02.
2024.11.26.
A Bács-Kiskun Vármegyei I. osztály 14. fordulójában…
2024.11.18.
A 2024/2025-ös bajnoki szezon őszi 13. fordulójában…
2024.11.11.
A 2024/2025-ös szezon Vármegye I.-es őszi félévének…
2024.11.03.
A 2024/2025-ös szezon, Vármegye I.-es bajnokság,…
2024.10.28.
Idegenben jó az x, ez egy nagyon régi, íratlan szabály…