U11 - Szolnok

Idén is neveztünk a XI. Kolláth Béla Emléktornára Szolnokra. A huszonkét csapat adta le nevezését, mi tavalyihoz hasonlóan idén is két csapattal mentünk a tornára. Így minden gyerek nagyon sokat játszhatott. A létszám kiegészítéshez néhány 2004-es kisfiút is elhívtam, akiknek ezúton is köszönöm  a részvételt. A torna három helyszínen öt csoportban zajlott. Innen tovább a legjobb nyolcba lehetett jutni, ahol már egyenes kieséses volt a torna lebonyolítása.

 

Mindkét csapat egy csoportba kapott besorolást. Így egymás ellen is meg kellett mérkőzniük a gyerekeknek.

 

Csoportmérkőzések:  

SZARVASI FC  -  SC.HÍRÖS-ÉP I.                                    0 : 0

SC. HÍRÖS-ÉP I. -  SC. HÍRÖS-ÉP II.                              0 : 2

RENDŐR TE SZEGED  -  SC. HÍRÖS-ÉP I.                   0 : 3

SC. HÍRÖS-ÉP I.  -  OMTK-ULE 1913                              0 : 1

 

A 2004-esekkel kiegészített csapatunknak nagyon izgalmasan alakult a csoport és a továbbjutás lehetősége.

Első mérkőzéstől kezdve támadólag léptek fel a gyerekek. Itt is a mi próbáltuk irányítani a játékot. Ami a helyzetekben is megmutatkozott, amiket nem bírtunk kihasználni. Sajnos a befejezéseket elkapkodtuk. Ellenfelünk védekezésből nagyon veszélyes kontrákat épített. Ezekből kaphattunk is volna gólt. Elhaltak támadásaik a támadásaik mire a befejezéshez értek volna. Így összességében igazságosa döntetlen született. Nyugodtabb befejezésekkel. Meg lehetett volna a három pont.

Két csapat egymás ellen játszott. Mindkét csapat tudta, hogy nem ezen a meccsen fog eldőlni a továbbjutás. Ezért egy izgalmas és látványos kis meccs alakult ki. helyzetek voltak mindkét oldalon. Az I-es csapat próbálkozott becsülettel, azonban csak a jó védekezést sikerült megvalósítani. A II csapat szép támadásokat épített, amiből a gólok mellett több kapufát és nagy helyzetet is ki tudtak dolgozni. Jó meccs volt!

Harmadik mérkőzést a csoport utolsó helyezettjével játszották a gyerekek. Itt szépen befejezték a kialakított helyzeteket. Sima győzelem lett a vége jó játékkal. Ez a gólarányunkat is emelte, így jó helyzetből várhattuk a folyatatást.

Utolsó mérkőzésen már a döntetlen is elég lett volna a csoport második helyének megszerzéséhez. Azonban a győzelmet szerettük volna megszerezni. Ez látszott is a mérkőzésen, nagy lendülettel játszottunk, sok pontatlansággal fűszerezve. Több helyzetet is kihagytunk. Szorongattuk ellenfelünket, de a gólt nem sikerült megszereznünk. Kis odafigyeléssel, türelmesebb befejezésekkel a el lehetett volna dönteni a mérkőzést a javunkra. Azonban ahogy telt az idő, egyre fáradtunk , ellenfelünk kezdte átvenni az irányítását a mérkőzésnek. Beszorultunk és mi kontráztunk inkább, ahogy tette ezt az Orosháza a mérkőzés első felében. Ismét voltak helyzeteink, hogy eldöntsük a mérkőzést. Azonban csak a kapufát találtuk el. Ellenfelünk nem kreatív játékot játszott, a beállít védelem ellen átlövésekkel kísérletezett. Amiből kapufákat is lőtt, de nem sikerült neki sem megszerezni a gólt. A végére elkészültek a gyerekek az erejükkel így védekezésünk sem volt már pontos. Egy labdaszerzésből a megindultunk három a kettő ellen, azonban a passz pontatlanra sikerült. Ellenfél védője megszerezte és néhány igazítás után távolról megszerezte a vezetést és a győztes találatot, mert már csak tíz másodperc volt hátra a mérkőzésből.

 

Ezzel a vereséggel búcsúzott a zömében 2004-ee csapat a tornától, alig lemaradva a továbbjutásról. Pontosabb befejezésekkel, meg lehetett volna! Azonban nagy gratuláció jár a gyerekeknek mindenki a maximumot hozta és nagyot küzdött a meccseken. Később kiderült, hogy ez az Orosházi csapat a második lett a tornán mi juthattunk volna helyettük ami csak tíz másodpercen múlt………mi lett volna ha sikerül a továbbjutás?

 

 

Csoportmérkőzések:

SC. HÍRÖS-ÉP II.  -  OMTEK-ULE 1913                      7 : 0

SC. HÍRÖS-ÉP I. -  SC. HÍRÖS-ÉP II.                           0 : 2

SZARVAS FC.  -  SC. HÍRÖS-ÉP II.                               0 : 4

SC. HÍRÖS-ÉP II. -  RENDŐR TE SZEGED                 5 : 0

 

A II-es csapat minden mérkőzését megnyerte, nagyon jól kreatívan játszott mindenki. Nem volt rossz vagy hullámzó teljesítmény. Támadólag léptünk fel. Ha kellett kipasszoltuk a védelmet, ha beálltak távolról próbálkoztunk. Minden mérkőzést simán hoztak a gyerekek. Szép teljesítmény volt nagyon jó játékkal. Így bizakodva mehettünk át Rákóczifalvára.   

 

 

Nyolc között:

SC. HÍRÖS-ÉP  - MTK-MÉSZÖLY FS               1 : 0

 

Nagyon jó játszós csapattal kerültünk össze. Többször játszottunk már egymás ellen. Most is izgalmasnak ígérkezett a csata. taktikus játék folyt, mi a letámadásban, ellenfelünk a labdakihozatalban volt aktív. Kevésszer sikerült ellenfelünknek eljutni a kapunkig. Egy labdaszerzésünk után igazi kispályás góllal szereztük meg a vezetést, jó ütemű labdát a középen érkező támadó közelről a kapuba passzolt. Ellenfelünk azonban nem adta fel és próbálta kiegyenlíteni a mérkőzést. Sokszor besegítettünk egymásnak. Önfeláldozóan védekeztünk, ezért nem volt lehetősége a Mészölyös fiúknak az egyenlítésre. mi is próbáltunk még gólt szerezni, de nem kocáztattak a gyerekek az egygólos előny birtokában. Nagyon szoros feszült egygólos meccsen, most mi jöttünk ki győztesen. A továbbjutás megérdemelt volt, a nagyon jó védekezés és a letámadás miatt.

 

 

Négy között:

SZOLNOKI MÁV - SC. HÍRÖS-ÉP                        2 : 1

 

Jól ismerjük a szolnoki srácokat. Bátran nagy játékkedvvel vágtunk bele a mérkőzésbe. Ami helyzetekben is megmutatkozott, azonban a gólt egy szemfüles labdaszerzésből szereztük. Ez meg is nyugtatta a csapatot. Irányítottuk a mérkőzést, nem volt sok esélye az ellenfélnek. Azonban a második gólunkat nem bírtuk megszerezni. Ezért nagy árat fizettünk. Ellenfelünk az első védelmi hibánkat kihasználva, már meg ki is egyenlített. Ami a mérkőzés második felére nagyon, visszavettette a gyerekeket. Ekkor már ellenfelünk is egyre jobban „éledezett”. Több helyzetünk is volt, kapufákat is rúgtunk, de nem sikerült a győztes találatot megszerezni. Egy oldalról kapura lőtt labda a kapufa segítségével a hálónkba jutott. A maradék néhány percben már nem bírtunk váltani. nem próbáltunk meg játszani, így gyakorlatilag a második gól után véget ért a meccs. Erre a jövőben jobban figyelnünk kell, hogy ha van még esély az egyenlítésre akkor nem szabad feladni.

 

 

Harmadik helyért:

LOKI FS DEBRECEN - SC. HÍRÖS.ÉP                  1 : 3

 

Utolsó mérkőzésünket egyből játszottuk. A csalódottságtól alig bírtak felmenni a pályára a gyerekek. Azonban ahogy elkezdődött a meccs, mindenki elfelejtette az előző eredményt. Szinte azonnal már kettő nullra vezettünk. Jobbak voltunk, fáradtság miatt nem bírtunk több helyzetet értékesíteni. A játékunk viszont szép és tetszetős volt. A mérkőzésen még egy-egy gól esett, de az bronzérem megkérdőjelezhetetlen volt.

 

 

Ezen a napon még több is lett volna a csapatban, ha a Szolnoki meccsből nem jövünk ki olyan szerencsétlenül. A második helyezett csapatnak a csoportban hét gólt rúgtunk, több volt ma ebben a szerepésben. összességében nagy gratuláció jár a gyerekeknek. Szépen ötlettel teli játszottak egész nap. Nagyon jó és a csapat szempontjából hasznos megoldásokat választottak.

 

 

Gratulálunk mind a két csapatnak a jó szereplés és a szép játék miatt.

 

A tornán szereplő játékosok:

Szujó Attila, Győrfi Enzó, Budai Áron, Rózsa Boldizsár, Csákó Patrik, Hideg István, Rádóczi Dániel, Horváth Ákos, Geiger Dávid, Csillag Márk, Gazdag Vajk,  Gulyás Tibor, Gulyás Nándor, Bellák Marcell, Hajagos János

 

 

Edző:

Pelikán István

 

 

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!