U10-11 - Futsal Régiós Döntő!

 

Futsal régiós középdöntő Kecskemét! 

 

 

 

A Szegeden játszott döntetlen utáni, hazai győzelem a SZEAC ellen, egy bravúros továbbjutást eredményezett számunkra. Így nem kis lehetőség kapujába léphettek a legényeink. Megkaptuk a rendezési jogot, ezért az elmúlt hétvégén a Messzi István Sportcsarnokban, a futsalé volt a főszerep. Izgatottan vártuk Kecskemétre a Békéscsaba, az Eger és a Mátészalka csapatait.

 

Az első mérkőzésünket a Békécsabai UFC Előre ellen játszottuk. Azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és gyorsan el is döntöttük a mérkőzést.

 

A Krupa-Sallai páros ezen a mérkőzésen nem tudott hibázni. Ennek eredményeképp a három rúgott gól mattolta ellenfelünket.

 

 

 

Második mérkőzésünket az egri Plútó SE ellen játszottuk. Erős csapat, kemény meccs. A várakozásoknak megfelelően küzdelmesen, harcosan indult az első félidő. Mégis szenzációsan alakul számunkra. Újra villantottak a hatosok és máris 2:0 ide. Igen ám, de nagyon sok idő van még hátra. Fáradnak a fiatalok és csere következik. Aztán viszont mintha porszem kerülne a gépezetbe. Így nagy lett a nyomás rajtunk, amit nem is bírtunk el. Kiegyenlített a Plútó. A mérkőzés vége igaz kemény játékot hozott, de ez maradt a végeredmény, ami az utolsó mérkőzésünk előtt mégis reménykeltő volt.

 

 

 

Mátészalka legalább annyira tovább szeretett volna jutni, mint mi. Nagy izgalmak mellett indult útjára a labda. Mindenki tisztában volt vele, hogy a győztes csapat az ország legjobb négy csapata közzé kerül.
Sajnos, most nem mi lettünk azok. Ecsetelhetném az okokat, amik közre játszottak a vereségünkben. Ám mivel a szerencse sem a mi oldalunkon állt a mérkőzés ideje alatt, nem teszem. Mégis azt gondolom, hogy a maximumot hozták ki a srácok e napból.

 

Mindenki a tudása legjavát adta, az utolsó pillanatig volt esélyünk az álom eléréséhez. Ez most elmaradt, de jövőre újra megpróbáljuk. Dolgozni kell a szerencséért és akkor jönni fog. Mi minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni érte. Ezek a megmérettetések jó alapot adtak számunkra, hogy céljainkat, terveinket véghez vigyük.

 

Addig pedig marad az a csoda, amit elért ez a csapat, hiszen az ország legjobb nyolc futsal csapata közzé jutott, történelmet írva Egyesületünk krónikájába.

 

 

Siker kovácsok:

Gazdag Merse Lulu, Palatinusz Zalán, Rimóczi Norbert, Pesti Balázs, Bodor Bertold, Krupa Zsolt, Sallai Dániel, Ruzsa Marcell, Hábenczius Tamás, Halasi Máté

 

Edzők: Hájer Sándor, Koós Károly

Megosztás!

Kapcsolódó oldalak

U8 - Családi foci


Egy jó hangulatú edzésen a családi focié volt a főszerep!